2020. szeptember 3., csütörtök

Kosztolányi Dezső: Szeretet


Mennyi ember van,
akit szeretek.
Mennyi nő és férfi,
akit szeretek.
Rokonszenves boltileányok,
kereskedősegédek, régi és hű
cselédek, lapkihordók, csöndes,
munkás írók, kedves tanárok,
kik vesződnek a kisfiammal.
Találkozunk mi olykor-olykor,
meg-megállunk, szemünk összevillan,
s én még maradnék tétovázva,
talán hogy elmondjam ezt nekik.
Mégsem beszélek, mert csak a részeg
aggastyánok s pulyák fecsegnek.
Ilyesmiről szólni nem ízléses.
Meg aztán nincsen is időnk.
De hogyha majd meghalok egyszer,
s egy csillagon meglátom őket,
átintek nékik kiabálva,
hajrázva, mint egy gimnazista:
"Lásd, téged is szerettelek.”."

2020. április 22., szerda

Szeretjük a Berzsenyi Könyvtárat

A Berzsenyi Könyvtárat mindig is szerettem, mióta elkerültem Szombathelyről, aztóta is meg-meglátogatom. Most már, a vírusidőben persze csak a honlapon át.
Ajánlom másoknak is. Ki tudta például, hogy Szombathelyen van Petőfi egyetlen eredeti fényképe?! Nos erről a könyvtár kutakodó szolgáltatása - önmagában is gratulálok nekik - tudósít.




2020. április 20., hétfő

Szíjjártó Péter válaszol az Euronews kérdéseire 202.04.20.án


Aki úgy érzi, hogy az Euironews tendenciózusan mutatja be Magyarország küzdelmét  a vírus elleni harcban, annak ajánlom megnézni ezt a riportot..
 A kérdések is kifejezőek, Szíjjártó Péter  válaszai viszont világosak, pontosak - és imponálóan szakszerűek.




2020. január 14., kedd

Sütő Éva iparművész kiállítása Szombathelyen - meghívó

Sütő Éva iparművész - gimnááziumi osztálytársunk - kiállítást rendez

                          Zászlójelek és minitextilek címmel 

Szombarhelyen a Levéltár (Hefele Menyhért u. 1.)  Kiállítótermében

A kiálítás megnyitása  2020.január 17.-én 17 órakor lesz.

A meghívó


A kiállításra többen is megyünk az osztálytársak közül, ajánlom másoknak is.

Sütő Éva híres Sabaria - gobelinjét Szombathelyen sokan ismerik, álljon hát itt róla egy kép. Kedv-csinálónak

Sütő Éva "Anno Sabaria" című három részes gobelinja
a Városi Tanács épületében



2019. december 5., csütörtök

Szombathely gyásznapja – éve bombázták le a várost

 423 halálos áldozattal járt Szombathely 20 perces bombázása

A II. világháború végén, 1945. március 4-én a Nápolyban felszálló 118 darab B-24-es bombázó 259,6 tonna bombát dobott le Szombathelyre, öt hullámban. A repülőgépek hosszú ideig keringtek a város fölött, de maga a támadás mindössze 20 percig tartott. Az első hullám 12 óra 40 perckor oldotta ki bombáit a vasútállomás fölött, 13 órakor mind az öt hullám végzett. Ez a 20 perc – azoknak, akik átélték – óráknak tűnt – olvashatjuk Kosztolánczy Tibor

A második világháború Szombathelyen (1944-1945)

című könyvében. A legerősebb légitámadás 303 életet oltott ki.

A székesegyház az 1945. március 4-i bombázás után
A székesegyház az 1945. március 4-i bombázás után
 BDK archívum

A bombázás oka ismert, történelmi tény, a szövetséges hatalmak kiemelt hadműveleti területként tekintettek Szombathelyre...

Köztársaság-téri ház

Köztársaság-téri ház
 BDK archívum - Jákfalvi, 1945.

A bombázást mi is átéltük a pincében. Én akkor öt éves voltam, emlékszem is rá élénken.
Meg a bombatölcsérekre a parkban a Víztorony mellett.


a teljes cikk


2019. szeptember 14., szombat

Gimnáziumi találkozónk Szombethelyen

2019 augusztusában összejöttünk, hogy közösen ünnepeljük meg ezt az évfordulónkat.
Felejthetetlen napunk volt, megosztottuk egymással régi élményeinket

Közös ebédünk alatt mai életünkről is beszélhettünk, megismerhettük még jobban egymást.

Lásd a facebookon is rövid beszámolónkat.

A találkozóra megjelent iskolatársak a Savaria Gimnázium előtt
(Foto Tolnai - aki nincs a képen)

Csoportkép az iskola udvarán


Welther Karcsi mesél a találkozónkon

Sétánk a városban

Sütő Viki bemutatja gobelinjét a Városi Tanácsban


Welther Károly képe a Tanács dísztermében