Madas László emléke él Visegrádon

Madas Laci bácsi, a népszerű, mindenki által szeretett visegrádi erdész emlékét őrzi a róla elnevezett erdő-részben elhelyezett emlékkő. Ma aki arra kirándul, felfigyel rá akkor is, ha korábban nem ismerte a nevét sem.

Én meg véletlenül találtam egy kirándulók fotóalbumjában erre szép példát:  (az album)
Kár, hogy ami mnég megvolt 2014-ben, azt már most, 2019-ben nem találjuk meg. De azért emlékeztetőül meghagytam ezt a megszünt linket.

Az emlékkő avatásánál magam is jelen voltam, nem feledem el a szép megemlékezést. Az erdészek megbecsülték szeretett vezetőjüket. Mellékelem saját felvételemet erről az ünnepségről.

Madas László emlékkő avatása a Pilisben 2011-ben 

Idézem itt mondását az erdő örök voltáról, ami töretlen hitét is kifejezi az élet örök voltáról:
,,Bármi is történik, a pilisi erdők jövő tavasszal is kizöldülnek!”

A Wikipedián így mutatják így mutatják be munkásságát be egy mondatban:

Madas László (Sopron, 1920. július 26. – Visegrád, 2009. december 25.) vasdiplomás, Európa-díjas okl., Bedő Albert-díjas erdőmérnök, a Műszaki tudomány doktora, a Pilisi Állami Parkerdőgazdaság volt igazgatója, az Országos Erdészeti Egyesület Tiszteletbeli Tagja, a Magyar Köztársasági Érdemrend Tiszti Keresztjének birtokosa, Visegrád díszpolgára.

Az embert rajzolja meg kollégájának, Bánó Lászlónak elmondott szép búcsúztatása, amelyben személyes találkozásukkor ébredt benyomását így írja meg:

Szeméből az emberség, a szeretet, a bizalom és sok egyéb hasonló más sugárzott. Meleg, barátságos szavakkal köszöntött, miközben többször és rendesen hátba sózott. Ezután jobb kezét a jobb vállamra téve maga mellé húzott, és néhány szóval ismertette a munkámmal kapcsolatos elképzeléseit olyan természetességgel, olyan barátságossággal, mintha mindig is ismertük volna egymást, mintha Ő mindig is az én Nagy Barátom lett volna. Mondandóját befejezve beugrott a Gál Jenő vezette dzsipjébe és elhajtott.